IBM®
Vissza a kezdőlapra
    Magyarország [Másik ország]      Jogi közlemény
 
 
   
     Home      Termékeink      Szolgáltatások & Megoldások      Támogatás & Letöltés      Önnek szól     
 

ROMASTER tehetséggondozó program roma fiataloknak

Az IBM Magyarország támogatásával, a HBLF koordinálásával elindult a ROMASTER tehetséggondozó program hátrányos helyzetű roma fiataloknak.

2007 tavaszán az IBM segítségével a Hungarian Business Leaders Forum elindította a ROMASTER tehetséggondozó programot, amely pályázat alapján legalább négy évig anyagi támogatást, mentort és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít olyan, magukat roma származásúnak valló, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy a középfokú befejezése után főiskolai, illetve egyetemi tanulmányokat folytatnak jogi, műszaki, gazdasági, vagy üzleti területeken.

Jelenleg nagyon kevés roma származású diák jut el az egyetemi diploma megszerzéséig, ezért a program létrehozói azt tartják a legfontosabb feladatnak, hogy növeljék a továbbtanulni vágyó diákok esélyeit a felsőoktatási intézményekhez történő bejutásra, és már a középiskolai tanulmányok alatt bátorítsák, segítsék őket. A cél, hogy a roma társadalomban tovább fejlődjön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai példát is mutatnak a még iskolakezdés előtt álló roma fiataloknak, versenyképes tudással várják a munkaadók által felajánlott lehetőségeket, vagy saját vállalkozásukon keresztül vesznek részt a versenyképes gazdaságban.

A Romaster keretei között hosszú távú, a diploma megszerzéséig tartó kapcsolat épül a kiválasztott diákok és a támogató cég között, amelynek eredményeként a tanulók betekintést nyernek a vállalat működésébe és kultúrájába, így felkészültebbé válnak a munka világába történő integrációra. Legalább ennyire fontos, hogy az alkalmazottak is megismerik a diákok hátterét, amely a még jobb megértést segíti elő. A Romaster programra a diákoknak kellett pályázni, iskolájuk ellenjegyzésével.

Paál Péter, az IBM vezérigazgatója elmondta: "A társadalmi helyzet meghatározó eleme a képzettségi szint, s ez a megállapítás százszorosan igaz egy olyan környezetben, amely a tudásalapú gazdaság felé halad. Akinek nem jut lehetősége a tanulásra, ismereteinek bővítésére, menthetetlenül lemarad, elhelyezkedési esélyei drámaian csökkenek, és a társadalom peremére kerül. Az IBM-nél elfogadjuk és értékeljük munkatársainak sokszínűségét, valamint mindazokét, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden kollégánktól elvárjuk diszkrimináció nélküli környezet biztosítását, és programokat dolgozunk ki a befogadó munkahely megteremtésére. Összhangban a cég elveivel, a magyarországi roma népesség szociális helyzetének javítását kiemelkedő társadalmi feladatnak tartjuk, amelynek megoldásához kölcsönös nyitottság, megértés és hosszú távú elkötelezettség szükséges."

A program nyílt, amelyhez más cégek is csatlakozhatnak a Hungarian Business Leaders Forumon keresztül (www.hblf.org). A 2007/2008-as tanévtől várhatóan összesen 40 tehetséges diák hosszú távú támogatását kezdi meg 15 vállalat.

 Kapcsolat
IBM Magyarország - 1117 Budapest, Neumann János u. 1.
06-1-382-5500
Írjon nekünk

    Az IBM-ről Adatbiztonság Kapcsolatfelvétel